5próba Rióba- Győr
A nyári, riói olimpia előtt másfél évvel rendezvény sorozatot indítottak budapesti és vidéki helyszíneken, melynek lényege a sport népszerűsítése. A Magyar Olimpiai Bizottság saját szervezésében, partnerek bevonásával bonyolítja le a sorozatot „5próba Rióba” néven. A választható sportágak futás, kerékpározás, úszás, evezés (kajak, kenu) és nordic walking. Én a hozzám legközelebb álló sportágat, a futást választottam, azon belül is a hosszabb, 21.1 kilométeres távot. A részvételhez előzetes regisztrációra volt szükség, ezen kívül még az adott versenyszámra is nevezni kellett. Mind a regisztrációs díj, mind pedig a nevezési díj ezer-ezer Forint volt. A regisztrációs díjért járt egy ajándékcsomag, ami egy emblémázott pólót, egy tornazsákot és egy szilikon karkötőt tartalmazott. Időben érkeztem a helyszínre, tekintettel arra, hogy öt különböző sportág résztvevői gyülekeztek, nagy tömegre számítottam. Negyed 9-re értem a Püspökerdőhöz, ahol már sokan voltak. Legnagyobb számban a rövidebb, 5.4 kilométeres táv futói és a kajakosok, kenusok voltak akkor még a helyszínen. A rendezők részletes információkat tartalmazó táblával segítettek eligazodni. A versenyközpont az Egyetemi Csarnok előtt felállított sátrakban kapott helyett. Ott lehetett átvenni a rajtszámot és az ajándékokat tartalmazó rajtcsomagot. Az egyetemi csarnokban öltözhettünk, illetve csomagmegőrző is működött a rendezvény ideje alatt. A fémaratoni táv 9 óra 30 perckor indult az Aranyparton található szabadstrandtól. Előtte alaposan bemelegítettem, ami nagyon hasznosnak bizonyult a verseny során. A mezőny Kiss Gergő olimpiai bajnok vízilabdázó jelére indult. Négy kört tettünk meg a Püspökerdőben, melyet a Mosoni-Duna csatorna és az eredeti mederből kialakított holtág vesz körbe. Nagyon szép idő volt, már-már nyárias meleg. Szerencsére a Püspökerdő fái sok helyen nyújtottak árnyékot, ami kimondottan jól esett. Időnként még enyhe szellő is hűsített. Murvás úton futottunk nagyrészt, csupán a körök utolsó szakaszain volt aszfaltozott út, amikor a töltésen haladtunk. Kellemes volt erdőben, illetve vízparton futni. A sok-sok évvel ezelőtti túráimat juttatta eszembe a táj. Közel tíz éve abbahagytam a természetjárást, de a terepfutásokat szeretem. Csendes, nyugodt környezetben tölthettem ezt az alig több, mint két órát. Jó volt kiszakadni a városi forgatagból. Rajtunk, futókon kívül a kerékpárosok és a nordic walking versenyszám résztvevői voltak még a Püspökerdőben. Az útvonalon több helyen voltak útelágazások, útkereszteződések, ahol minden esetben szervezők tereltek minket a helyes irányba. A négy kör megegyezett, csak az első körben volt egy rövid kitérő, ahol is közvetlenül a Duna mellett futhattunk egy kis ideig. Nagyon szép volt. Frissítő minden kör végén, illetve a célban volt. Víz, izotóniás ital, alma, banán és szőlőcukor volt a választék. Nekem bőven elég a 21 kilométerre ennyi frissítő. Amit kicsit hiányoltam, hogy jó lett volna a kör még egy pontján frissítés, legalább folyadék. Meleg volt, izzadtunk rendesen és jól esett volna gyakrabban inni, nem csupán jó 5 kilométerenként. Ettől függetlenül elégedett voltam a szervezéssel, nem voltam olyan mértékben szomjas, hogy kellemetlen lett volna vagy csökkentette volna a teljesítményemet. Nagyon gyorsan teltek a kilométerek és a percek. Az első kör még a bemelegítés volt számomra, majd elkezdtem egyre jobban élvezni. A magam kényelmes tempójában haladtam, nagyjából 6 perces kilométerekkel. A hirtelen jött meleg ellenére jól bírtam, nem kellett megállnom, csupán a vége felé jelentkezett enyhe fáradtság. Az utolsó kilométerekre sem veszítettem jelentősen a sebességemből, 2 óra 9 perc alatt teljesítettem a 21.1 kilométeres távot. A célba érkezést követően azonnal a frissítőasztalhoz mentem, nagyon kellett néhány pohárnyi folyadék. Kicsit sétáltam még a Duna partján, fokozatosan csökkentve a tempót, majd nyújtottam és csak azt követően mentem a hátizsákomat átvenni. Az Egyetemi Csarnokban volt futás után is öltözési lehetőség, illetve zuhanyzó is rendelkezésre állt. Hasznos volt ilyen melegben, jól esett felfrissülni ennyi futás után. Én személy szerint jobban szeretek városban futni, különösen Budapesten, de nagyon jó időnként az erdők csendjét élvezni. Kellemes kikapcsolódás, feltöltődés volt számomra ez a verseny. Szép környezetben, jó szervezés mellett zajlott. Egy könnyed futás volt, felkészülés az elkövetkezendő hónapokban rám váró hosszabb távokra. Igazi élményfutás. Nagyon jól éreztem magam és elégedett voltam a teljesítményemmel is.
Képek a versenyről: www.flickr.com/photos/133587976@N03/albums/72157668749173156