Keszthelyi Kilométerek Félmaraton 2014.06.08.
A Start Félmaraton sikere után egyértelmű volt a folytatás. Két hét pihenés után következett pünkösd hétvégéjén a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű futóverseny. Szívem szerint a maratoni távot választottam volna, de 11 és fél év kihagyás és egy félmaraton után esélytelen lett volna. Így jött egy újabb félmaraton. Néhány 10 kilométeres edzéssel készültem fel ismét. Keszthely belvárosában nagy tömeg fogadott. Könnyű volt megtalálni a versenyközpontot, csak követni kellett a futók tömegét. Rengeteg futó, illetve az őket elkísérő barátok, családtagok, ismerősök népesítették be a belvárost. Keszthely Fő teréről indult a verseny, együtt a maraton és a félmaraton mezőnye. 10 és fél kilométeres körpályán teljesítette mindenki az általa választott távnak megfelelően a 2 vagy 4 kört. A belvárosban indultunk el, keresztül futottunk a gyönyörű Festetics-kastély parkján, majd egy hosszú lejtő következett. Ezután Keszthely belvárosában kanyarogtunk, majd a külvárosi rész elhagyása után irány Gyenesdiás. Visszafelé a Balaton partján, a kerékpárúton jöttünk. Néhol közvetlen a Balaton mellett futottunk, ami gyönyörű látványt nyújtott. A belvárosban egy hosszú emelkedő próbálta utunkat állni, mielőtt vissza értünk a Fő térre, ahol rengeteg ember, hatalmas taps, bíztatás fogadott minden futót. Utána még egy kör várt ránk ugyanazon az útvonalon. Sok helyen volt frissítő, amire nagyon nagy szükség is volt a rendkívül meleg időben. Engem a második kör elején kezdett nagyon kiütni a hőség, onnantól kezdve eléggé le is lassultam. Addig magamhoz képest jó tempóban, közel egyenletes sebességgel haladtam, de 12-13 kilométer körül úgy éreztem hirtelen elszállt minden erőm. Nagyon sokan voltunk, így végig sokan voltak előttem, mögöttem, nem voltam egyedül. Az utcákon, kereszteződésekben, vasúti átkelőknél számtalan rendező, polgárőr, rendőr vigyázott a futók biztonságára. Az útvonalon számtalan rendező és egészségügyi szakember is mozgott gyalog, motorral, kerékpárral, autóval. Sajnos a nagy meleg miatt több futónak szüksége is volt a gyors egészségügyi segítségre. Eltévedni nem lehetett, csak követni kellett a tömeget. Sokan voltunk, de lehetett haladni, előzni, ez egyszer sem okozott problémát. Az utolsó néhány száz méteren eléggé megnehezítette a futást az emelkedő, de vigasztalt, hogy a végén már csak a Fő teret kell megkerülni és ott a cél! Az utolsó 200 métert lesprinteltem. Nagyon sok néző, szurkoló és hatalmas taps várt minden célba érkezőt. A célban minden beérkezőt név szerint köszöntöttek, majd egy színpadon kaptuk meg a nagyon szép, méretes érmet. Emellé még kaptunk pólót, illetve péksüteményt. Az ajándékokkal és a futás közbeni frissítéssel nagyon meg voltam elégedve, de a célban nem találtam túl jó ötletnek a száraz péksüteményt. Jobb lett volna ilyen nagy melegben inkább innivaló vagy egy tányér leves. Az útvonal szép volt, a szervezés nagyon profi, az idő nagyon meleg. 2 óra 20 perces időeredménnyel értem célba. A lassúságomnak egyik oka a hőség volt, a másik pedig, hogy a futást megelőző napon kettő labdarúgó mérkőzésen működtem közre játékvezetőként szintén óriási hőségben, illetve a futás utáni napon is várt rám még egy meccs játékvezetőként, úgyhogy takarékoskodtam az erőmmel.
