Korinthosz.hu Ultramarathon

2015. júniusában, az ötvenedik futóversenyem után úgy döntöttem, hogy elég a sok rövid (10-30 kilométeres) versenyből. Nagyon szeretek futni, jó élmény volt majdnem az összes verseny, amin eddig részt vettem, de szeretnék fejlődni. Folyamatosan szükségem van új kihívásokra, új célokra és úgy érzem, eljött az ideje egy újabb lépcsőfok megtételének. Ennek szellemében döntöttem úgy, hogy az év hátralévő részében kevesebb, de hosszabb távú versenyeken fogok indulni. Ez minimum a maratoni távot jelenti. Ennél rövidebb versenyeken csak kivételes esetben fogok rajthoz állni. Konkrét célom is van, még 2015-ben szeretnék legalább egy 80 kilométeres versenyt teljesíteni, hosszabb távon pedig a legalább 100 kilométer elérése a cél. Hosszas gondolkodás után döntöttem úgy, hogy megpróbálkozok a Korinthosz.hu Ultramaratonnal. Az utolsó napon neveztem be. A Szekszárdtól Bajáig tartó 81 kilométeres táv leküzdése nagyon nagy feladatnak tűnt, de ettől csak még jobban akartam. Ahogy egyre közeledett a verseny napja, egyre inkább tudatosult bennem, hogy mire vállalkozok, ugyanakkor egyre nőtt a lelkesedésem és az elszántságom. Ennek egyik oka az volt, hogy hosszabb távokon sokkal jobban szeretek indulni, sokkal nagyobb kihívás és ezáltal sokkal nagyobb sikerélményt is ad. A másik oka a lelkesedésemnek, hogy ez már az 53. versenyem volt és nagyon jó érzés, hogy eddig milyen sokat elértem már. Nem csak a versenyek számát tekintve, hanem azok nehézségét figyelembe véve is. Az 50. versenyemmel lezárult egy korszak, de ugyanakkor elkezdődött egy új, ami terveim szerint az eddiginél sikeresebb, eredményesebb időszak lesz. Ennek egyik fontos állomása, mondhatnám mérföldköve lett volna ez az ultramaraton. Soha ennyit nem futottam eddig egyhuzamban. A verseny előtti másfél hónapban több cikket is elolvastam az ultrafutásról, amikből sok hasznos információt összegyűjtöttem. Mindig készülök fejben is minden egyes versenyre, de tudtam, hogy ez most valami egészen más lesz. Az eddigi leghosszabb távom 53 kilométer volt, ez azonban 28 kilométerrel hosszabb távot jelentett. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz ez az "utolsó" 28 kilométer. Azt ezért sejtettem, hogy nem lesz könnyű sem fizikailag, sem mentálisan. Fizikailag is készültem rá, a versenyt megelőző hetekben sikeresen teljesítettem egy 52.6 és egy 21 kilométeres versenyt Szigethalmon, illetve Székesfehérváron. Mindenképpen szerettem volna több hosszabb távval rákészülni, de sajnos nem alakult jól a fehérvári verseny. Maraton teljesítését terveztem, de a nagy meleg nagyon megviselt, így nem vállaltam 21 kilométernél többet. Minden versenyen úgy indulok el, hogy bármikor abbahagyom, amennyiben az az észszerű döntés, de ezt a Korinthosz.hu Ultramaratont most nagyon nem szerettem volna idő előtt befejezni. Ezt minden eddiginél jobban akartam. Sajnos pont ezt a versenyt kellett több probléma miatt meglehetősen korán feladnom. Mivel a rajt reggel 7 órakor volt Szekszárdon, ami elég messze van Hajmáskértől, péntek este utaztam el. Székesfehérvári átszállással jutottam el Szekszárdra. Amíg a buszpályaudvartól a tésztaparti helyszínére sétáltam, megnéztem Szekszárd belvárosát. Második alkalommal jártam itt, nagyon tetszett. Az elegáns és barátságos Hotel Zodiaco terasza biztosította a tésztaparti és a technikai értekezlet helyszínét. Szép számmal érkeztek a futók és kísérőik. Itt átvehettük a rajtcsomagot, ami a verseny emblémázott, hosszú ujjú felsőjét, a névre szóló rajtszámot és egy csomag rágcsálnivalót tartalmazott. Látszott, hogy nagyon jól szervezett minden. Fél hétkor kezdődött a közös vacsora, ami penne tészta volt mártással, illetve ásványvíz. Szerencsére bőven volt a tésztából, így a végén lehetett repetát kérni. Fél nyolckor megkezdődött a Márkus István "Öcsi" által tartott technikai értekezlet, amely során mindenre kiterjedő, részletes tájékoztatást kaptunk. Ezt követően szétszéledt a társaság. Sokan a verseny honlapján ajánlott kollégiumi szállást vettük igénybe. Nagyon jó hangulat uralkodott a folyosón és a szobákban, majd 10 óra körül aludni tértünk. Másnap nagy feladat várt ránk. Én fél 6-kor keltem, hogy legyen időm kényelmesen készülődni, illetve boltba menni. Szerencsére közel volt egymáshoz a szállás és a rajt helyszíne. A Garay téren már gyülekezett a tömeg, amikor odaértem fél órával rajt előtt. Mindenki melegített, pakolászott, néhány szót váltott barátokkal, ismerősökkel. Remek hangulat volt. Közben a főszervezők még egyszer elláttak minket rengeteg információval, jó tanáccsal. 7 órakor aztán eljött a várva várt pillanat. Magunk mögött hagyva a Garay János egykori költő, író, újságíróról elnevezett gyönyörű teret, nekiindultunk ennek a hosszú útnak Bajáig. Ekkor még mindannyian reméltük, hogy futva érkezünk meg Bajára. Az első jó néhány kilométert Szekszárd kis forgalmú, dimbes-dombos utcáin tettük meg. A Béla király tér – Flórián utca – Kadarka utca – Parászta utca útvonalon hagytuk el a várost. Jócskán volt emelkedő az első pár kilométeren, utána pedig sok lejtő következett. Szép kilátás nyílott többször is a környező tájra. Sajnos már néhány kilométer után elkezdett fájni a combizmom. Nagyon nem örültem neki, hiszen még nagyon sok volt hátra. Ahogy haladtam tovább, egyre erősebben éreztem a fájdalmat bal lábam emelésekor. Egy idő után már komolyan aggódtam, mert tudtam ebből így nem sok jó lesz. Sajnos további gondjaim is támadtak. Az 5 kilométernél található frissítőponton már éreztem, hogy dörzsöli a lábamat a cipő. Elkezdett több helyen szétszakadni a belső bélése. A frissítőpont egyébként gazdag étel- és ital kínálattal várt minket. A szervezők minden frissítőnél gondoskodtak hideg ásványvízről, kóláról és dinnyéről, ami nagyon jól esett ebben a nagy melegben. Ezen kívül sok más frissítő is volt. Innen a 6-os főúttal párhuzamosan haladtunk, majd kereszteztük azt. Nem sokkal később a Völgységi patak hídján áthaladva, amelletti töltésen, illetve a Sió-csatorna mentén folytattuk utunkat. A majdnem 10 kilométernél lévő frissítőpontnál lecseréltem a zokninat, mivel azt is kidörzsölte a cipő, kilyukadt, illetve beragasztottam a vízhólyagokat. Meglepődve tapasztaltam, hogy mindkét cipőm bélése több helyen szétszakadt. Egy újabb probléma, amiről tudtam, hogy idővel csak egyre rosszabb lesz. A frissítőtől töltésen folytattuk utunkat Sióagárdra, amely településnek csak a szélét érintettük. Elhagyva a települést, a Sió csatorna töltésén futottunk jó néhány kilométert, miközben áthaladtunk a 6-os főút, majd az M6-os autópálya alatt. A 6-os főút alatt egy újabb frissítőpont várt minket, a már megszokott gazdag választékkal. Sajnos beigazolódtak a sejtéseim, mind a vízhólyagok, mind a combizom fájdalom idővel egyre rosszabb lett, amitől egyre jobban lelassultam és egyre nehezebb lett minden lépés. Ekkor már éreztem, hogy nincs esélyem végig csinálni, de abban még bíztam, hogy fél távig eljutok. Sajnos hamarosan be kellett látnom, hogy még addig sem fog menni. Minden lépéssel nem a célhoz közeledtem, hanem ahhoz a ponthoz, amikor nincs tovább. Néhány kilométert futottam még az M9-es autópályával párhuzamosan haladva, majd 22 kilométernél végleg befejeztem. Ekkor már úgy éreztem, hogy ha tovább megyek, abban már semmi jó nem lesz, csak szenvedés. Én meg azért futok, hogy jól érezzem magam. Szerencsére azon a 22 kilométeren, amit megtettem, nagyon jól éreztem magam a nehézségek ellenére. Egy csoda volt számomra ez a „kirándulás”. Gyönyörű volt Szekszárd és Baja, valamint az útvonal azon szakasza, amelyet teljesítettem. Remek volt a szervezés és az ellátás. Minden frissítőnél rendkívül gazdag választék várta a futókat, sőt még hideg dinnye és hideg innivaló is volt, illetve jeget is lehetett kérni. A szervezők vittek el autóval a bajai célba, ahol egy nagy adag, nagyon gazdag gyümölcsleves és tészta volt az ellátás. Lehetett választani krumplis tészta savanyú uborkával vagy bolognai spagetti közül. Mint futóteljesítmény kudarc volt számomra, viszont mint program, kirándulás, mozgás remek volt. Sajnos, nem csak én adtam fel, hanem a mezőny harmada. Többen sérülés miatt kényszerültünk idő előtt abbahagyni, a legtöbb futót pedig az embert próbáló hőség győzte le. Voltak olyanok is, akik a 40.9 kilométernél található frissítőpontot nem érték el a rendezők által meghatározott 5 órás szintidőn belül. Talán a futóknak szigorúnak tűnhetett a szervezők ezen döntése, de mindenképpen észszerű volt. Aki 40.9 kilométert nem tud 5 órán belül teljesíteni, nagyon csekély esélye lenne a hátralévő még 40 kilométert öt és fél órán belül lefutni. Összességében csak jókat tudok mondani erről a versenyről. Még a kudarc ellenére is páratlan élmény volt számomra. Jövőre mindenképpen visszatérek, hogy végigcsináljam, de ezentúl minden évben indulni fogok rajta. Meglepődtem magam is, hogy egy olyan verseny, amelyet a negyedénél feladni kényszerülök, az lesz az egyik legnagyobb kedvencem és az egyik legnagyobb élményem. Túl szép volt a táj és túl tökéletes a szervezés, ellátás ahhoz, hogy ne szeressem a nehézségek ellenére is. Ahogy mondani szokták: Jövőre, veletek, ugyanitt!

Képek a versenyről: www.flickr.com/photos/133587976@N03/albums/72157657275893700