KPMG Kékes Csúcsfutás

A Kékestető, hazánk legmagasabb pontja, izgalmas kihívás a sportolók számára. Nem könnyű feljutni akár gyalog, akár kerékpárral vagy éppen futva az 1014 méter magas csúcsra. 2003-ban a Mátrabérc nevű, 56 kilométer hosszú teljesítménytúra keretében gyalogosan már sikerült, most megtettem ezt futva is. Egyik sem volt könnyű. A kétezres évek első felében, amikor elkezdtem futni, terveztem a Kékes Csúcsfutást, de nem éreztem magam elég felkészültnek. Most ismét hosszas mérlegelés után döntöttem csak. A 11.6 kilométeres táv nem sok, azonban a 671 méter szintemelkedés jócskán megnehezíti. Idén emellett még a nagy meleggel is meg kellett küzdenünk. Hajmáskérről meglehetősen hosszú volt az út a Mátra lábánál fekvő közel ezer lakosú Mátrafüredig. A buszról leszállva már látszott a Parádi út túloldalán, a parkban felállított versenyközpont. Itt lehetett az előnevezetteknek átvenni a rajtcsomagot, nevezni a helyszínen, illetve különböző standokat megtekinteni, amelyek sportruházatot, táplálék kiegészítőket kínáltak. Egy kicsivel arrébb volt felállítva két öltözőnek kinevezett sátor, külön a hölgyeknek és az uraknak. Ezek mellett várt két teherautó, amik a csomagjainkat szállították fel a célba, 20 perccel a futók előtt elindulva. A rajtcsomag egy zsebes csuklószorítót, a BSI kiadványait, illetve kedvezménykuponokat tartalmazott. A parkban mindenhol futókat és hozzátartozóikat lehetett látni. Mindenki próbált ráhangolódni a nagy feladatra. A rajtzóna a Béke utcában volt kialakítva. 12:35-kor az idős futók rajtjával kezdődött, majd öt perccel később a mozgáskorlátozott versenyzők és kísérőik indulhattak útnak, végül 12:45-kor jött a fő rajt. Két hullámban indítottak minket. Először azokat, akik 1 óra 25 percen belül terveztek célba érni, majd pár perccel később a mezőny másik felét. A fő rajtot megelőzően a fő támogató KPMG igazgatója, Gyöngyös város polgármestere, végül pedig Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója szóltak néhány szót. Nagy izgalommal és lelkesen vágott neki a 2013 fős mezőny az embert próbáló feladatnak. Ezzel az eddigi legmagasabb létszámú mezőny indult útnak a csúcs elérésére. Az első körülbelül 50 méteren, a Béke utca végéig volt sík terep, majd megkezdődött a majdnem folyamatosan egészen a célig tartó emelkedő. Az utcai futóversenyeken megszokottnál lassabban, óvatosabban haladtunk már az elején is. Tartalékolni kellett az energiát az utolsó néhány kilométerre, ami a legnehezebb szakasza volt a versenynek. A Parádi úton hagytuk el a települést, majd a 24-es főúton gyönyörű környezetben kanyarogtunk felfelé. A táj nagyon szép volt, az egyik legszebb útvonal, amin valaha futottam, az idő pedig nagyon meleg. A rajt előtti beszédében Kocsis Árpád figyelmeztetett minket, hogy fokozott folyadékbevitelre lesz szükségünk, ugyanakkor felhívta a figyelmünket arra is, hogy a mögöttünk futó társainkra is gondoljunk, ők is szomjasak lesznek. Tényleg azok voltunk. Nem lehetett eleget inni. Azt mondták, hogy a Kékestetőn néhány fokkal hűvösebb van, mint Mátrafüreden, közvetlen indulás előtt pedig azt az információt kaptuk, hogy a csúcson 30 fok a hőmérséklet. A szerpentinen felfelé kanyarogva időnként rövidebb árnyékos szakaszok voltak, hol az út egyik, hol pedig a másik oldalán. Ilyenkor a mezőny jelentős része át is húzódott a fák árnyékába. Az ilyenkor nyáron meglehetősen forgalmas út ezúttal a forgalom elől el volt zárva, rajtunk, futókon kívül csupán a szervezők közlekedtek rajt motorokkal. Volt mozgó egészségügyi egység is, ami ebben a melegben nagyon fontos volt. Az első frissítő Sástó közelében várt. Itt csak víz volt, de az is nagyon jól esett. Ekkor már túl voltunk 3 kilométeren és 180 méter szintemelkedésen. Innen tovább a 24-es főúton folytattunk utunkat, tovább küzdve a hőséggel és az emelkedővel. Más versenyeken a táv vége felé látni sétáló futókat, itt már az első kilométereken is többen sétára váltottak. A Hotel Ózon közelében, 5.3 kilométernél volt az újabb frissítőpont, ahol a vízen kívül izotóniás ital, szőlőcukor és banán volt a választék. Ekkor már 648 méter magasan jártunk. Én a verseny előtt bő egy órával elfogyasztottam két szendvicset, egy joghurtot, egy csokit és rengeteg folyadékot. Futás közben úgy tűnt, sikerült jól feltankolni magam mind enni, mind innivalóval úgy, hogy a gyomromat sem terheltem meg. Jól éreztem magam mind fizikailag, mind lelkileg. A Hotel Ózontól egy 3.2 kilométer hosszú és 75 métert emelkedő szakasz következett Mátraházáig. Mátraházán a 24-es útról Kékestető irányába kanyarodtunk le, majd rövidesebb egy újabb frissítőpont várt minket vízzel, izotóniás itallal, szőlőcukorral és banánnal. Innen már csak 3.1 kilométer volt hátra és 291 méter szint. A végére maradt a legnehezebb szakasz. Szerencsére a Mátra és különösen a Kékestető közkedvelt turista célpont, így ezen az erősen nyárias szombati napon is sok kiránduló volt, akiktől sok biztatást, gratulációt kaptunk. Sokan talán nem értették, hogy miért futunk ilyen melegben, erősen emelkedő terepen, de sokan őszinte elismeréssel tekintettek ránk. Mátraházán is a szervezők által kihelyezett tábla mutatta, hogy hány kilométernél, illetve milyen magasan vagyunk, valamint, azt, hogy a következő szakasz mennyire meredek. Itt 10.5% átlagos meredekségű szakasz következett, ami nagyon érezhető is volt. Nagy meglepetésemre két rövid szakaszon enyhén lejtett az út, de a csúcs felé tartva ez azt jelentette, hogy utána még többet kellett felfelé futni. Időnként páratlanul szép panoráma nyílt a mélyebben elterülő völgyekre. 9.8 kilométernél egy locsolóautó állt, itt lehetett hűsíteni magunkat, majd alig egy kilométerrel később az utolsó frissítőt vehettük magunkhoz. Felfelé kanyarogva előbukkant már a fák közül a hegytetőn álló tv-torony, innen azonban már tényleg nem volt messze. Néhány kanyar után véget ért a műút, következett a köves talajú sípálya. Az utolsó meredek emelkedőt leküzdve léphettük át a célvonalat. Ezt az utolsó emelkedőt a már beérkezett futók, hozzátartozók, szurkolók tapsától kísérve tettük meg. Nagyon jó érzés volt. 11.6 kilométer, 671 méter emelkedő, több mint 30 fokos hőségben 1:33:03 időeredménnyel. Sikerült. Ismét az Ország legmagasabb pontján álltam és ismét önerőből jutottam fel, nem pedig autóval vagy busszal. Célba érkezést követően átvettem a gyönyörű érmet, majd az édességet, gyümölcsöt és innivalókat tartalmazó befutó csomagot, majd a célfotót követően gyönyörködtem a páratlanul szép tájban és panorámában. Elégedett voltam a teljesítményemmel. Egy régóta áhított nagy célt értem el. Rövid pihenés után átvettem a hátizsákomat és sok más futótársammal együtt elindultam lefelé Mátraházára. Ekkor még voltak futók a pályán, akik még felfelé igyekeztek az utolsó kilométereiket teljesítve, így a gépjárműforgalom még nem indulhatott meg. 2002-ben fordult meg először a fejemben a Kékes Csúcsfutáson való részvétel. Akkor nem voltam elég felkészült, majd hosszú évekig nem jártam versenyekre. 13 évvel később teljesült, emiatt különösen nagy öröm számomra. Nagyon jó szervezés mellett, gyönyörű útvonalon teljesíthettem ezt a nem könnyű versenyt. A hőség eléggé megnehezítette a futást, de összességében nagyon pozitív élmény és nagy sikerélmény volt számomra. Első alkalommal vettem részt a Kékes Csúcsfutáson, de biztosan nem utoljára. Ez a verseny is felkerült a kedvenceim közé, amit ha lehetőségem lesz rá, minden évben teljesíteni fogok.

Képek a versenyről: www.flickr.com/photos/133587976@N03/sets/72157651973127834