Velencei-tó Kör

Április elején részt vettem a Pók János „Janó” által szervezett Tóparti Futópartin. Nagyon kellemes meglepetés volt. Remek szervezés, bőséges frissítés, jó hangulat és nagyon szép útvonal. Nagyon tetszett. Akkor futottam körbe a Velencei-tavat először, de biztos voltam benne, hogy nem utoljára. Szeptember elején láttam meg az egyik közösségi oldalon, hogy szeptember 27-én ismét Pók Janó-féle Velencei-tó Kör lesz. Nem sokat gondolkodtam rajt, hogy elmenjek-e. Az útvonal és a szervező személye nekem garancia volt arra, hogy egy jó futásban lesz részem. Nem is csalódtam. Adódtak nehézségek a verseny reggelén, majdnem nem is jutottam el rá. Hajmáskértől vonatpótló autóbuszok közlekednek Székesfehérvárra, ami késett, Fehérvárról pedig az sem volt biztos, hogy indul vonat Agárd felé belátható időn belül. Szerencsére nem sokkal azután, hogy a fehérvári vasútállomásra értem, elindult egy vonat, amivel eljutottam a verseny helyszínére. Kár lett volna egy ilyen jó futást kihagyni. Tíz óra előtt már nagyon sokan gyülekeztünk a Szabadstrand parkolójában. Nagyon sok futó jött el ezen a borús, hűvös vasárnap délelőttön, de kerékpárosok is szép számmal érkeztek. Korosztályt, nemet tekintve vegyes volt a társaság. A szokásos verseny előtti készülődés zajlott, pakolás, öltözködés, bemelegítés, beszélgetés ismerősökkel. Akik rendszeresen járunk futóversenyekre, gyakran már ismerősként köszöntjük egymást, hiszen rendszeresen együtt futunk. Jó alkalom egy-egy verseny a távolabbi ismerősökkel való találkozásra, beszélgetésre vagy akár újabb embereket megismerni. Nagyon sok jó fej embert ismertem meg én is a futások alkalmával és sok versenyről másoktól hallottam. 10 óra 15 perckor rajtoltunk végül el. Az áprilisi futástól eltérően most a kerékpárúton futottunk. Tavasszal voltunk vagy ezren, nem fértünk volna el a keskeny bicikliúton, most „csak” pár százan jöttünk össze. Gárdony felé indultunk, majd Velence következett. Hol a tó partján vezetett az út, hol kicsit távolabb, a települések utcáin kanyarogva. Nagyon szép kilátás nyílt az egész Velencei-tóra, láthattuk merre fogunk haladni. Ránézésre nagyon hosszúnak tűnt körbefutni a tavat, mégis könnyedén és gyorsan telt ez a 29 kilométer. Hosszú sorba rendeződve haladtunk, hiszen az erősen őszies idő ellenére, rajtunk kívül is számos futó, kerékpáros, görkorcsolyás vette igénybe a tavat körbeölelő kerékpárutat. Velencén a szépen felújított Velencei Korzón futottunk végig. Néhányan sétáltak, pár üzlet volt csak nyitva. Látszott, hogy vége a nyárnak, a jó időnek. A homokos partot csak egy hattyú csapat népesítette be. A parttól egy kicsit eltávolodtunk egy rövid időre, a Kemping utcán futottunk, majd visszatérve a kerékpárútra, hamarosan a Velencei Vízi Várnál következett az első frissítőpont, ami nagyon kellemes meglepetés volt a rendkívül bő kínálatával. Volt víz, gyümölcslé, kóla, szőlőcukor, nápolyi, ropi, banán, paradicsom, kekszek és számos más édesség, nassolnivaló. Miután feltöltődtünk egy rövid erdős szakasz után ráfordultunk az M7-es autópályával párhuzamosan futó Evezős útra, majd a Tóparti út több kilométer hosszú szakasza következett. Ez a rész kicsit zajos volt a rendkívül nagy forgalmat lebonyolító autópálya közelsége miatt. Déli irányba nézve a Velencei-tavat láthattuk, amikor éppen nem takarták el a kilátást a part menti erdős terület fái. A fák között horgászhelyek, kikötőhelyek bújnak meg. Ellőttünk pedig egy idő után egy elég meredeknek és hosszúnak tűnő domb magasodott, ami végül nem is volt nehéz. Sokkal könnyebb volt, mint amilyennek első látásra tűnt. Többször megcsodálhattuk a déli partot, megnézhettük honnan indultunk és hova érkezünk majd vissza. Ezen a szakaszon túljutottunk már a táv felén. A domb tetejére érve, jobbra fordultunk, az Arborétum felé. Egyenesen tovább haladva a Szúnyog-szigetre, valamint az 1848-as szabadságharcnak emléket állító Katonai Emlékparkhoz lehet eljutni, ami a környék egyik kedvelt turista célpontja. Az Arborétum után egy rövid lejtős szakaszon leereszkedve újabb frissítőpont következett, itt is bőséges választék várt minket. Mivel hűvös volt, nem igazán voltam szomjas a futás elején, ennél a frissítőnél azonban már inkább a folyadékot kívántam. Szerencsére volt rostos üdítő és kóla is, mindkettő nagyon jól esett. Természetesen a sok finomságnak sem tudtam ellenállni. Evés-ivás után rátértünk a Pákozdról az 1848-as emlékhelyhez vezető műútra, majd az M7-es autópálya alatt áthaladva balra fordultunk. Egy rövid, erdősávval szegélyezett szakasz után megpillantottuk Pákozdot. Itt már az utunk közel kétharmadánál voltunk. Nagyon gyorsan fogytak a kilométerek. Pákozdon végig a kerékpárutat követtük, ami hol a Budai út mentén, hol pedig attól eltérve kanyargott. A település nyugati végéhez közeledve, a Gábor Áron utcán, déli irányba hagytuk el Pákozdot. Ismét hosszú, több kilométeres egyenes szakasz következett, de ez sem volt unalmas. Áthaladva az M7-es feletti felüljárón, a Császár-víz nevű patak hídjánál felállított harmadik frissítőpont felé vettük az irányt. Visszanézve láthattuk Pákozdot, illetve az egész Velencei-hegységet, távolabb vízi madarak csoportjai fehérlettek. Szép volt. A frissítés ezen a ponton is nagyon bőséges kínálattal és barátságos szervezőkkel várt. Déli irányba folytattuk utunkat. Hamarosan elértük a 7-es főutat. Egy rövid ideig e mellett haladtunk, majd Dinnyés közelében letértünk a Chernel István utcára, ami egészen Agárdig vezetett. Itt visszatért a kerékpárút a tó mellé. Elhaladtunk egy kilátó mellett is, ahol áprilisban nem álltam meg, ezúttal azonban igen. Nagyon szép kilátás nyílt az egész tóra. Végignéztem, hogy merre haladtunk ezen a napon, illetve a közeli nádas élővilágát figyeltem kis ideig. Készítettem néhány fotót, hogy megörökítsem ezt a gyönyörű tájat, majd nekivágtam az utolsó néhány kilométernek. Agárdra érve még egy utolsó frissítés várt, a már megszokott bőséges kínálattal. Közben többször találkoztam Pók Janóval, aki jó szervezőként vállalta a záróember szerepét, odafigyelve a lassabb futókra is. Agárdon a kerékpárutat követve hamarosan visszaérkeztem a parkolóba, ahonnan indultunk. Nagyon gyorsan eltelt az a 29 kilométer, sajnáltam, hogy vége. Nagyon jól éreztem magam. A célban még beszélgettem ismerősökkel, ettem-ittam, örültem a sikernek, a jó futásnak. Szerencsére nem esett az eső, csak a vége felé szemerkélt rövid ideig. A szél is csak néha fújt. A borús, őszies idő ellenére szép számmal összejöttünk, legnagyobb számban futók, de sokan érkeztek kerékpárral is. Voltak fiatalok, idősebbek, párok, családok is. Nagyon szép volt a táj, ismét remek volt a szervezés, jó a hangulat. Az ellátás öt csillagos volt, úgyhogy minden adott volt, hogy jól érezzük magunkat. Tökéletes nap volt.

Képek a versenyről: www.flickr.com/photos/133587976@N03/albums/72157658764177610