Bemutatkozás
1981. augusztus 6.-án születtem Pápán. A Munkácsy Mihály Általános Iskola diákja voltam rajz tagozatos osztályban. A sportot illetően az átlagosnál ügyetlenebb, gyengébb állóképességű gyermek voltam. Az egyik leggyengébb az osztályban testnevelésből. Középiskolai tanulmányaimat Pápán, a Petőfi Sándor Gimnázium és Szakképző Iskolában végeztem angol nyelv és számítástechnika szakos osztályban. Még ekkor is ügyetlen voltam testnevelésből, de erőnlét terén némi javulás mutatkozott már.
Sportolói pályafutásom 1998 márciusában kezdődött, amikor elkezdtem a Petőfi Sándor Gimnázium iskolai természetjáró körével túrázni. Az első túrám egyből egy 50 kilométeres Bakony 50 teljesítménytúra volt. 9 óra 36 perc alatt teljesítettük. Nagyon elfáradtam, kimerültem mind fizikailag, mind mentálisan, de ennek ellenére megszerettem a túrázást. Egészen 2005-ig rendszeresen jártam túrázni. Ezalatt több, mint 300 túrán vettem részt. Nagyrészt teljesítménytúrákon és azok közül is többségében 40-50 kilométeres távokon. A 2000-es évek első felében több komoly kihívást is sikerrel teljesítettem (Lemaradás 100, Kinizsi 100, Mátrabérc 56, Börzsöny Éjszakai Teljesítménytúra). Ebben az időszakban kezdtem el a kerékpározást, illetve az úszást. Egy rövid ideig jártam sziklát mászni is, de ezt a különleges és kihívásokkal teli sportot anyagi okokból hamar abbahagytam. A veszprémi Betekints-völgyben és a Csobánka közelében található Oszoly csúcson volt alkalmam néhányszor gyakorolni. A gyalogos és kerékpáros túrázást 2005-ben hagytam abba. Azóta csak néhány gyalogos teljesítménytúrán vettem részt hosszabb-rövidebb távokon. 2017. évtől ismét rész veszek teljesítménytúrákon, azonban most már csak futva teljesítem őket.
A futás szeretete 2002-ben kezdődött. A Veszprémben 2002. áprilisában megrendezett 3 kilométeres Matáv Vivicittá volt az első verseny, amin részt vettem egy jó barátommal. Nagyon megtetszett a versenyek hangulata és a futás maga is. Elkezdtem rendszeresen edzeni. Ezen a versenyen ismertem meg a Nike Budapest Félmaratont, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Csodáltam azokat a futókat, akik félmaratont és főleg akik maratont képesek futni. Eldöntöttem, hogy én is közéjük szeretnék tartozni. Az elhatározást tett követte, beneveztem a Nike Budapest Félmaratonra és elkezdtem tudatosan készülni. Egyre többet. Ahogy közeledett a nagy nap, egyre többet gondolkoztam azon, hogy ha már 21 kilométerre felkészülök, érdemes lenne tovább folytatni a felkészülést és futni legalább egyszer maratont. Végül hosszas gondolkodás után beneveztem a 2002. szeptemberében megrendezett Kaiser’s-Plus Budapest Maratonra. A felkészülés szépen haladt, majd eljött a nagy nap. 1 óra 50 perces idővel sikeresen teljesítettem a Nike Budapest Félmaratont, majd egy hónappal később 4 óra 21 perc alatt a Kaiser’s-Plus Budapest Maratont. Nagyon nehéz volt mindkettő, főleg a maraton. Mind fizikailag, mind mentálisan komoly kihívás volt számomra. Közben több rövidebb versenyen is részt vettem, majd a maraton után még néhány rövidebb versenyt és egy újabb maratont (SriChinmoy Maraton Győr) teljesítettem sikerrel. Nagy sikerélményt nyújtott mindegyik, de sok szenvedést is hoztak. Talán emiatt maradt abba "futói karrierem" rövid 8 hónap után. A következő három évben mindösszesen egy félmaratont, két rövidebb versenyt és egy lépcsőfutás teljesítettem, majd sok-sok évig nem indultam versenyeken.
2012 év végén beiratkoztam alapfokú labdarúgó játékvezetői tanfolyamra. 2013. márciusában kezdtem el működni játékvezetőként Veszprém megyében. Mivel a játékvezetés jó erőnlétet és gyorsaságot egyaránt igénylő tevékenység, valamint a játékvezetőként való működés feltétele félévente az írásbeli és futás tesztek sikeres teljesítése, így újra elkezdtem rendszeresen edzeni. Egyre jobban ment és egyre jobban tetszett. 2013 őszén kezdett bennem érlelődni a gondolat, hogy újra elkezdek hosszú távokat futni. Egyre jobban hiányzott a versenyek hangulata, a sikerélmény, a társaság és maga a hosszú távú futás. Közben 2014 tavaszán elvégeztem a futsal játékvezetői tanfolyamot is, 2014. őszétől pedig már futsal mérkőzéseket is vezettem. A hosszú távú futáshoz hosszas gondolkodás után 2014. május 24.-én tértem vissza egy sikeres Start Félmaraton teljesítésével. Nagyon pozitív élmény volt, hatalmas sikerélményt adott, így ezt a versenyt azóta számos másik követte. A cél először a visszatérés volt, illetve a félmaratoni táv rendszeres teljesítése, majd nem sokkal ezután eldöntöttem, hogy újra maratont szeretnék futni. Erre nem is kellett sokat várni. 2014. szeptemberében, négy hónappal a visszatérés után teljesítettem a Maratonman Őszi Futam 42.2 kilométeres távját Balatonkenesén szakadó esőben, dörgés, villámlás közepette. Néhány héttel később sikerült túlszárnyalni a maratoni távot. Sikeresen teljesítettem életem első ultra távját a Szőlős Kör – Szüreti Ultra 2014 elnevezésű 53.5 kilométeres versennyel, amely máig is egyik kedvenc eseményem. Ez óriási sikerélményt és löketet adott. Két éven keresztül együtt csináltam a futást és a játékvezetést, sok hétvégén egyik nap futás, másik nap meccs, vagy fordítva. 2016. nyarán a játékvezetést abbahagytam. Mivel már nagyrészt csak hosszú távokat futok, fizikailag nem volt összeegyeztethető a két sport, nem volt idő pihenésre, regenerálódásra.
Ma már rendszeresen járok futóversenyekre különböző távokon. Legnagyobb részt utcai futóversenyeken indulok, de a terepfutásokat és a lépcsőfutó versenyeket is szeretem. Távlati terveim a táv emelése (nincs felső határ, ameddig bírom és jól tudom magam érezni), több napos futóversenyeken való részvétel, illetve külföldi versenyek teljesítése.
A futás számomra sport, hobbi, életmód, egészség, sikerélmény, jó hangulat, kaland. Sok minden. Csupa pozitívum. Fontos, hogy legyen benne folyamatosan motiváció, legyenek újabb célok, előrelépés. Soha nem futok az időeredményért, nem hajszolom a teljesítményt. Célom a sportolás és hogy jól érezzem magam. Én csak így látom értelmét.
Azon kívül, hogy önmagamnak örömet szerzek, sikereket érek el és egészséges életmódot folytatok, 2015. április óta, látva a jó pédákat, próbálok lehetőségeimhez mérten másokon is segíteni. Erről részletesebben a "Jótékonyság" menüpontban olvashattok.
Tisztelettel és üdvözlettel: Biró Balázs
"A most, a mai nap jelenlegi pillanata soha többé nem fog megismétlődni az életemben. Az csak most van, soha többé nem lesz. Ha az életemnek ebbe a jelen pillanatába nem teszek bele mindent, amiben hiszek, vagy nem mondom ki azt, amit érzek, akkor ez a pillanat frusztrált pillanat lesz az életemben."
/dr. Csernus Imre/
"A siker abból fakad, hogy kitűzünk egy célt, egy változást, amit el szeretnék érni. És amíg nem léptük át a célvonalat, addig nincs megállás."
/dr. Csernus Imre/
Megtaláltok az alábbi közösségi portálokon:
