Spar Budapest Maraton

Október 9-én immáron negyedik alkalommal álltam rajthoz az ország egyik legnépesebb futóversenyén, a Spar Budapest Maratonon. 2002-ben az első maratonomat ezen a versenyen futottam, ami akkor még Kaiser’s-Plus Budapest Maraton néven volt ismert. Óriási élmény volt. A nehézségek ellenére megszerettem a hosszú távú futást. Később 2014-ben és 2015-ben is sikeresen teljesítettem ezt, az azóta egyik kedvencemmé vált versenyt. Idén még maratoni távot nem futottam ezt megelőzően, így nagy várakozással készültem. Több ok miatt is nagyon kedvelem a Spar Maratont. Azon túl, hogy kellemes emlék az első maratonom, nagyon szeretek Budapest belvárosában futni és bár a mindennapokban nem szeretem a tömeget, futások alkalmával kimondottam élvezem, ha több ezres tömegben futhatok. Számomra a nagy létszámú pesti versenyeknek remek hangulata van. Időben megérkeztem az 56-osok terén kialakított versenyközpontba, mivel tudtam, hogy nagyon sok induló lesz, így időbe telik átvenni a rajtcsomagot. Félelmem alaptalannak bizonyult. A Budapest Sportiroda nagyon profi szervező már, a rengeteg segítőnek köszönhetően nagyon gördülékenyen és gyorsan ment a rajtcsomag felvétele. Rajtszámot, technikai futómezt, tornazsákot kaptunk az elején. Külön öltözősátor volt kialakítva a hölgyek és az urak részére, amiben hely volt bőven, csupán egyetlen kellemetlenséggel szembesültem, hogy fűtetlen sátor lévén eléggé hűvös volt benne. Átöltözés után volt idő sétálni, felderíteni a rengeteg sátrat. Természetesen futó ismerősökkel is találkoztam. Nagyon vártam a rajtot, amire 9 óra 30 perckor került sor. Az Olof Palme sétányon zónákba rendeződve várta a több mint hatezer futó, hogy végre nekiindulhasson a 42.195 méteres táv legyőzésének. Szokás szerint több ezer külföldi futó érkezett a világ szinte minden tájáról. Az egyéni maratonistákhoz csatlakoztak még a váltók és a 12. kilométertől a 30 kilométeres táv részt vevői is. Népes mezőny gyűlt össze. Közel 10 percbe tellett, mire az utolsó futó is átléphette a rajtvonalat. Utána megkerültük a gyönyörű Hősök terét, majd egyik kedvenc útvonalam következett, a Világörökség részévé nyilvánított Andrássy út. Itt még hatalmas tömegben futottunk, kellett idő, mire szétszakadozott a mezőny. Az Operaház mellett elhaladva eszembe jutottak a 2000 évi, milleneumi Operabál emlékei, amely életre szóló élmény volt és mindig eszembe jut, ha az Operaházat meglátom. A Bajcsy-Zsilinszky útnál volt a szokásos fordító. Visszafelé futottunk az Andrássy úton, majd a Nagymező utcában, az Operettszínház épülete és Hofi Géza szobra mellett elhaladva értünk a Bajcsy-Zsilinszky útra. Innentől némileg változott az útvonal az előző évekhez képest. A József Attila úton, majd az Eötvös teret megkerülve fordultunk rá a Lánchídra. Gyönyörű útvonal volt és a Lánchídról elénk táruló panoráma is csodálatos volt. Mintha városnéző túrán lettem volna. Nagyon kellemes, tiszta idő volt, így messze el lehetett látni északi és déli irányba is a Dunán áthaladva. A Clark Ádám térről a Várkert Bazár gyönyörűen felújított épülete felé vettük az irányt, majd az Attila úton tettünk egy kört a Budai Vár aljában. Tőlünk jobbra a Budavári Palota magasodott. Nagyon szép szakasz volt, némi emelkedővel tarkítva. A kivilágított alagúton át értünk vissza a Clark Ádám térre, ahol északi irányba fordultunk és a Spar Maraton régi útvonalához hasonlóan a Duna budai oldalán futottunk jó néhány kilométert. Elhagytuk a Batthyány teret, a Margit hidat és az Árpád hidat is. Kellemes, napos idő volt ekkor már, a reggeli barátságtalan hűvös időnek nyoma sem volt. A Szentlélek térnél eltávolodtunk a Dunától. Elhaladtunk az Óbudai Múzeumnál és a „Várakozók” szoborcsoport mellett is, majd a Laktanya utca érintésével kiértünk a rendkívül forgalmas Szentendrei útra. Szerencsére egy rövid szakasz után elhagytuk a zajos részt és csendes, kis utcákban kanyarogva a Sziget Fesztivál bejáratául szolgáló K-híd felé vettük az irányt. Innentől sok-sok kilométeren keresztül a rakpart aszfaltját tapostuk. Mellettünk a Duna egy kis ága és a Hajógyári sziget volt, majd nem sokkal később, az Árpád hidat elhagyva, a Margitsziget fái takarták el a pesti oldalt. Az Árpád híd pesti hídfőjénél a lépcsőfutásoknak is otthont adó Duna Tower tornyai magasodtak. Néhány kilométer után, a Margit hidat elhagyva az Országház épületét csodálhattuk meg, ezúttal csak távolról, mivel az előző évektől eltérően idén nem esett útba. Ezen a szakaszon már jócskán szét volt szakadozva a mezőny, de ez érthető is. Itt már 20 kilométer környékén jártunk. Mindig viszek magammal mobil telefont és fülhallgatót, de ezúttal sem volt szükségem rá. Bár már sokszor futottam Budapest ezen részein, egyáltalán nem volt unalmas. Figyelmemet lekötötte a sok látnivaló. Előbb a Mátyás templom, a Halászbástya, a Budavári palota következtek, majd nem sokkal később ismét a Várkert Bazár, majd a Gellért-hegy, tetején a Citadellával, illetve oldalában a Sziklakápolnával. Elhagytuk a Petőfi hidat is és a Rákóczi hidat is. Innentől néhány kilométeren keresztül egy kevésbé látványos szakasz jött, ahol még futóverseny keretében sosem jártam. A Dombóvári út érintésével a Budafoki útra tértünk, majd egy újabb fordítóval indultunk visszafelé. Itt kezdtem először érezni a fáradtságot, ekkor már 27 kilométer volt a lábaimban. Visszaértünk a Rákóczi hídhoz, majd a már jól ismert Pázmány Péter sétány - Műegyetem rakpart - Szent Gellért tér következett. A Szabadság hídon értünk át a pesti oldalra. A Corvinus Egyetem épülete előtt elhaladva már túl voltunk 32 kilométeren, amit jócskán éreztem is. Mivel idén ez volt az első maratonom, számítottam rá, hogy nem lesz könnyű. Fel volt készülve rá, hogy sem fizikailag, sem mentálisan nem lesz könnyű, de ez nem ijesztett meg, inkább egy nagy kalandként, kihívásként éltem meg. A Közraktár utcában újabb fordító következett, majd egy körülbelül 3 kilométeres szakasz az Eötvös térig. Itt végleg elhagytuk a rakpartokat és az előző évekhez képest más útvonalon futottunk tovább, egyre közeledve a végéhez. Nem futottunk el az Országház mellett és a Margitsziget is kimaradt. Ezt én személy szerint sajnáltam, de azért így is nagyon szép, változatos, látványos volt az útvonal. Ahogy sok-sok kilométerrel azelőtt, ismét a József Attila utcában, majd a Bajcsy-Zsilinszky úton futottunk, csak éppen ellenkező irányba. Nagyon tetszett, hogy végig az útvonal során rengetegen szurkoltak nekünk. Magyarok, külföldiek egyaránt, nem csak a forgalmas helyeken, hanem az eldugott utcákban is. Nagyon sokan a futók hozzátartozói voltak, de rengeteg turista is megállt a nemzetközi maraton mezőnyét megnézni. Nagyon sok tapsot, bíztatást, elismerést kaptunk, sokszor teljesen idegen emberektől, ami rendkívül jól esett, különösen az utolsó kilométereken, amikor már lépésről-lépésre harcoltunk a fizikai és mentális fáradtsággal. Nem az elismerésért futok, hanem mert szeretem csinálni és jól érzem magam közben, de azért nagyon jól esik a sok dicsérő, biztató szó. Elhagytuk a Szent István bazilikát, majd a Nyugati téri felüljáró következett. A West End City Centernél mindig érdekes figyelni a vasárnapi kikapcsolódásukat töltő embereket és a reakcióikat, miközben mi több ezren vasárnapi kikapcsolódásként 42 kilométert futunk keresztül-kasul a városon. Sokan elismerik a teljesítményüket, de azért mindig kapunk rosszalló, „Ezek nem normálisak, hogy ennyit futnak” pillantásokat is. Természetesen mi, futók ezen csak mosolygunk.  Én személy szerint arra szoktam gondolni, hogy akik nem futnak, nem tudják mit hagynak ki. Rengeteg élményt, barátságokat, sikert, elismerést. De nem vagyunk egyformák. A Lehel térnél megtettük a szokásos kis kitérőt a Ferdinánd híd alatti frissítőponthoz, majd a Lehel utcában futottunk, amíg el nem értük a Dózsa György utat. Ezen a szakaszon már nagyon szét volt szakadozva a mezőny, sokan sétáltak, megálltak, nyújtottak. Látszott a fáradtság az embereken. Mindannyian magunkon viseltük az addig megtett 37 kilométer nyomait valamennyire. Ki jobban, ki kevésbé. A Dózsa György út mindig nagy megkönnyebbülést jelent nekem. Bár még pár kilométer hátra volt, már tudtam, hogy meglesz. Negyedszerre a Spar Maraton és sokadszorra a maratoni táv. A Hősök terénél óriási tömeg fogadott minket nagyon lelkesen. Azt hiszem itt már járt az elismerés, hiszen aki eddig eljutott, az a hátralévő pár kilométert már megteszi. Nagyon szeretek a Városligetben futni, most azonban ez az utolsó három kilométer nagyon hosszúnak tűnt. Ez a fizikai és mentális fáradtság jele volt. Az utolsó kilométereken mindig az adott futásom emlékei járnak a fejemben, peregnek a képek és a frissen szerzett élmények. Még egy utolsó frissítés és irány a cél. Az Olof Palme sétány és környéke tele volt a már célba érkezett futókkal és hozzátartozóikkal, akik lelkesen bíztatták a még pályán lévőket. Reggel nagyon hűvös volt, de mire elindultunk, kisütött a nap és végig kellemes, őszi idő volt. Az utolsó kilométereken azonban sötét felhők kezdtek gyülekezni, az utolsó pár száz méteren pedig egy hirtelen jött kiadós zápor is várta a futókat, nem csak a gyönyörű érem, amelyet a célban akasztottak a nyakunkba. Mindig nagyon nagy öröm célba érni, a távtól és nehézségtől függetlenül, de több okból is különösen jó érzés volt ezen a napon megérkezni. A Spar Maraton volt az első maratonom, így ez a verseny különösen kedves számomra. A gyönyörű és látványos útvonal és a sokszínű, népes tömeg miatt egyik kedvenc versenyem, amelyen minden évben rajthoz állok. Ami pedig ezúttal különösen értékessé tette számomra, az az volt, hogy 11 hónap után újból teljesítettem a maratoni távot. Egyetlen negatívum számomra az volt, hogy végig csak banán, szőlőcukor, citrom, víz izotóniás ital és a vége felé kóla volt a frissítő pontokon. Mivel fél 10-től jó öt órán keresztül futottam, amibe az ebédidő is beleesett, dél körül nagyon éhes lettem és korgó gyomorral futottam még közel három órán keresztül. Természetesen ez nem tudta elrontani a futás élményét, de sok olyan versenyen voltam, ahol a bőségesebb kínálatnak köszönhetően nem volt ilyen probléma. A célban a gazdag befutócsomag mellett a különböző standokon kínált sok finomság és párom meleg fogadtatása és gratulációja várt. Voltak negatívumok, de sokkal több volt a pozitívum és összességében egy újabb jó élménnyel gazdagodtam. Mivel régen futottam ezt megelőzően hosszú távot, az utolsó 15 kilométer nehezebb volt a szokásosnál, de ez nem vette el a kedvemet. Tudom, hogy mit szeretnék elérni és azt is, hogy annak mi az ára. Ez a futás is bebizonyította, hogy érdemes keményen megdolgozni a céljainkért, mert a befektetett munka megtérül és sok sikerélménnyel, jó élményekkel gazdagodhatunk. A Spar Maraton pedig továbbra is egyik kedvenc versenyem marad, 2017-ben ismét ott leszek.

Képek a versenyről: https://www.flickr.com/photos/133587976@N03/albums/72157672337382294