Spar Budapest Maraton

2002-ben életem ötödik futóversenye és egyben első maratonom volt az akkor még Kaiser’s-Plus Budapest Maraton névre hallgató verseny. 2014-ben ismét sikeresen teljesítettem az immáron Spar Budapest Maraton névre átkeresztelt verseny 42.2 kilométeres távját. Mindkét alkalommal nagyon tetszett. Az egyik kedvenc versenyem lett, olyan, amelyet minden évben szeretnék teljesíteni. Október 11-én harmadik alkalommal álltam rajthoz az ország egyik legnépesebb szabadidősport rendezvényén. Természetesen ezúttal is a maratoni távon. Eddig mindhárom alkalommal kicsit más volt az útvonal, nekem az idei tetszett a legjobban. 2002-ben és 2014-ben is szép, napsütéses, kellemes őszi idő volt, most azonban az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe az eseményt. Egész héten figyeltem az időjárás előrejelzést, nagyon hűvös, esős, szeles időt jósoltak. Nem volt túl biztató… Végül nem volt annyira rossz idő, mint ígérték. Mivel nagyon népszerű rendezvényről van szó, időben megérkeztem az 56-osok terén felállított versenyközpontba. Idén már kétnaposra bővült a Spar Futófesztivál, szombaton lezajlottak a rövidebb távok, így vasárnap nem volt akkora a tömeg, mint az előző évben. Azért így is sokan voltunk. Csak a maratoni távon több mint hétezren vágtunk neki, ezenkívül ezen a napon volt még a 10, a 30 kilométeres futam és a maraton váltó, ami szintén több ezres tömeget jelentett. Az 56-osok terén egész kis sátorváros került felépítésre. Az öltözőkön, a versenyközponton kívül számos civil szervezetnek, futóboltnak és a rendezvény támogatóinak standjai várták az érdeklődőket. Szerencsére a hatalmas tömeg ellenére nagyon gördülékenyen ment a rajtcsomag felvétele. A Budapest Sportirodától megszokhattuk már a profi szervezést. Spar Maratonból is már a harmincadik volt az idei. A rajtcsomag tartalmazott a rajtszámon és a ruhatári szelvényen kívül egy emblémázott tornazsákot, egy emblémázott technikai futómezt és különböző kiadványokat. A sátrak meglátogatását a futás utánra hagytam abban a reményben, hogy addigra talán nem esik az eső. Kedves ismerősökkel is találkoztam, Pók Janóval és feleségével, akik remek futásokat szerveznek a Velencei-tó körül, illetve Iváncsics Zsolttal, aki most is jótékony céllal futott. Reggeli, átöltözés és rövid bemelegítés után elindultam az Olof Palme sétányra, ahol hosszú sorban gyülekeztek már az elszánt futók. Ahogy végignéztem a tömegen, eszembe jutott a kérdés, amit már sokan feltettek nekem is, miért jó 42 kilométert futni? Ezen elmosolyodtam. Aki nem csinálja, az nem érti és tapasztalataim szerint nem is lehet elmagyarázni nekik. Rengetegen érkeztek külföldről, a világ számos országából. Kor, nem, nemzetiség szempontjából nagyon vegyes volt a mezőny. Mintha nem is egy futóverseny lett volna, inkább valami futóünnep. 9 óra 30 perckor végre elrajtolt a mezőny eleje. Közel negyed órába tellett, amire a mezőny vége is átlépte a startvonalat. A Hősök terére kikanyarodva nagy létszámú, lelkes tömeg fogadott minket. Jól esett a bíztatás. Utána a Világörökség részévé nyilvánított Andrássy út következett, ahol szintén sok néző bíztatott minket. Magyarok, külföldiek egyaránt. Áthaladtunk a Kodály Köröndön, az Oktogonon, az Operaház előtt, ahol nagyon igényes előadást hallhattunk az Operaház művészeitől. A Deák térnél volt a fordító, majd vissza egészen a Nagymező utcáig, amely után a Bajcsy-Zsilinkszky útra értünk. Nekem ez egyik kedvenc szakaszom, nemcsak a gyönyörű Andrássy út miatt, hanem itt található két kedvenc helyem, az Operaház, illetve az Operettszínház, ahol több rendkívül igényes előadást nézhettem már meg. Az Operaházhoz ezen kívül egy különleges emlék is fűz, a 2000. évi Operabál emlékét idézi, amelyen volt alkalmam részt venni nyitótáncosként. A Bajcsy-Zsilinszky úton is elfutottunk a Deák térig, majd újabb fordítóval vissza az Alkotmány utcáig. A gyönyörű, felújított, 19. században épült Szent István bazilikát is mindig megcsodálom, amikor erre járok. Futóként csak kívülről, de turistaként belülről is meg szoktam tekinteni ezt a csodálatos építményt. Nem vagyok az építészet rajongója, de az ilyen nevezetességek érdekelnek. Az Alkotmány utcán a Kossuth tér irányába haladtunk, szemben az Országház gyönyörű épülete volt látható. Mintha nem is futóversenyen lettem volna, hanem városnézésen. Egymás után jöttek a szebbnél-szebb nevezetességek végig az útvonal során. Egészen az Országházig nem futottunk el, a Honvéd utcán, majd a Markó utcán értünk ki a Duna partra. A Jászai Mari egykori kiváló színésznő nevét viselő téren kanyarodtunk rá a Margit hídra, majd a Margitsziget következett, ami szintén egyik kedvenc helyem Budapesten. Egyszerűen gyönyörű és ide is több kellemes emlék fűz. Néhány remek futóverseny alkalmával jártam már itt. A rossz idő ellenére is nagyon sok turista kereste fel ezen a napon is. Elhaladtunk az Atlétikai Centrum, a zenélő szökőkút, a ferences kolostorrom és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mellett mielőtt az Árpád hídra ráfordultunk. A hídról fantasztikus látvány nyílt mind északi, mind déli irányba. Sokszor megcsodáltam már e fenséges látványt, de nem tudok betelni vele. Jó volt ott lenni megint, jó volt részese lenni ennek a csodának, amit ez a verseny jelentett sok ezer ember számára ezen a napon. A Duna Towernél tértünk le a hídról, ami szintén kellemes emlékeket idézett bennem. Egy remek lépcsőfutóverseny részese lehettem az irodaépület 18 emelet magas tornyában, februárban. A Népfürdő utcán, majd a Carl Lutz rakparton értünk vissza a Jászai Mari térre, majd innen egy kisebb kerülővel értünk a Széchenyi térre, ahonnét a Lánchídon keresztül értünk át a pesti oldalra. A Lánchídon szeretek futni, egyrészt a legszebb fővárosi híd, másrészt nagyon szép volt az elénk táruló látvány. Szemben az Alagút, a budavári sikló, a Budavári Palota magasodott. Tetszik, amikor nekünk futóknak van lezárva egy-egy híd, útszakasz, nyugodtan tudunk haladni, nézegetni, fotózni. A hídról letérve a Lánchíd utca, majd az Ybl Miklós tér következett. Itt is volt látnivaló, az európai uniós forrásból szépen felújított Várkert bazár. Az Apród utca rövid emelkedője után az Attila úton az Alagút felé vettük az irányt. Ez a rész tavaly nem volt benne, de nekem kimondottan tetszett. Az Alagút után a Clark Ádám térnél északi irányba fordultunk, majd egy újabb fordítónál kanyarodtunk rá az alsó rakpartra, amelyen egészen a Rákóczi hídig futottunk. A zord idő ellenére szép volt a város, széles panoráma nyílt a Duna másik partjára. A Gellért-hegy lábánál is elhaladtunk, a Szent Gellért tér érintésével több kilométer hosszan futva déli irányba. A mezőny eleje ekkor már a budai oldalon tartott a Margitsziget irányába. A Rákóczi híd után, a Kopaszi gát előtt volt egy újabb fordító, majd a Dombóvári utca – Pázmány Péter sétány – Műegyetem rakpart útvonalon tértünk vissza a Szent Gellért térre. A fordítóig Iváncsics Zsolt barátommal együtt futottam, 22 kilométernél azonban én lassítottam. Ennyi kilométernél éreztem először fáradtságot. Ezen a részen már erősen szét volt szakadozva a mezőny. A Szabadság hídon átérve, a Fővám térnél a Corvinus Egyetem épülete felé vettük az irányt, majd a Bálna után, kicsivel a Petőfi híd előtt fordultunk újból. Innen a pesti rakparton egészen az Árpád hídig futottunk a Corvinus Egyetem, Fővám tér, Széchenyi tér, Országház, Olimpia park, Jászai Mari tér,  Szent István park érintésével. Az Országház is egyik legszebb épülete fővárosunknak. Mind a budai, mind a pesti oldalon látnivalók sora tárult a szemünk elé. A túlparton a Szent Gellért tér, a Gellért fürdő gyönyörű épülete, a Gellért-hegy, tetején a Citadellával, északabbra pedig a Várkert Bazár, Budavári palota, Mátyás-templom, Halászbástya tárult a szemünk elé. A Népfürdő utcáról a Duna Tower mellett fordultunk rá az Árpád hídra, majd következett a Margitsziget ismét, ezúttal fordított irányban. Innen már kevesebb, mint 10 kilométer volt hátra. Számomra mindig az utolsó kilométerek a legjobbak. Bár fizikailag fáradok, óriási hajtóerőt ad a tudat, hogy nemsokára célba érek. A Margit hidat elhagyva a Széchenyi rakpart – Markó utca – Honvéd utca – Alkotmány utca következett. Akárcsak közel 20 kilométerrel korábban, csak éppen ellenkező irányba. A Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati téri felüljáró felé kanyarodtunk. Számomra mindig érdekes itt letekinteni a nyüzsgő városra és belegondolni, hogy amíg más éppen vásárol vagy hétvégi programját tölti vagy éppen valamelyik szállodában pihen, mi futunk. Méghozzá nem is keveset. Nekünk, futóknak ez a hétvégi kikapcsolódás. Elhaladtunk a Nyugati pályaudvar, a West End City Center mellett, majd a Lehel térnél a Ferdinánd híd alatt áthaladva, az Árpád-házi Szent Margit templomnál a Lehel utcába kanyarodtunk. Innen már tényleg nem volt sok hátra. A Dózsa György út már a Hősök teréhez vezetett, ahol most is nagyon sok bíztatást kaptunk, akár csak az elején. Eszembe jutott, hogy pár órával korábban ugyanitt jártam és belegondoltam, hogy mekkora utat tettem meg azóta. A Hősök terétől még nem a célegyenesbe fordultunk, még volt hátra két kilométer, ami így a végén, biztosan sokaknak nagyon hosszúnak tűnt. Az első maratonomon nekem is egy örökkévalóság volt. Ilyenkor fontos, hogy jól érezzük magunkat, mert ha mentálisan jól vagyunk, erősek vagyunk, könnyebb a fizikai fáradtságon úrrá lenni. A Kóos Károly sétányról letérve a Paál László úton, valamint az Olof Palme sétányon tettük meg az utolsó kilométereinket az 56-osok terén felállított célig. A Városligetben is nagyon szokszor futottam már számtalan különböző versenyen, de nem tudom megunni. Az utolsó száz méter már maga a célegyenes volt, de mielőtt ráfordultunk, ismét a "Mind hősök vagytok" felirat köszöntött minket. Ennyi futás után annak is éreztük magunkat. Hősök voltunk mind, akik nem egy ellenfelet, hanem önmagunkat győztük le. Bennem ilyenkor mindig kettős érzés van, egyrészt jó megérkezni, tudva azt, hogy megint megcsináltam és jöhet a frissítés, pihenés, ugyanakkor rossz, hogy véget ér egy ilyen nagyszerű élmény. A célegyenesben nagyon nagyon sok taps és gratuláció kísért minden célba érkezőt, amit az idén egy különösen gyönyörűre sikeredett érem koronázott meg. Megcsináltam. Ismét. Fantasztikus érzés volt. Minden célba érkezés nagy öröm, de egy maratonon, különösen egy ilyen nagyszabású, neves versenyen célba érkezni különösen jó érzés. Eszembe jutott a 2002-es és a 2014-es célba érkezésem. Az időjárás valamelyest megkönyörült rajtunk, elmaradt az erős szél, csak helyenként fújt. Az eső pont a verseny idejére elállt, csak néha szitált egy picit. Előtte és utána esett. Bár nagyon hűvös volt, de azért egész elviselhető volt. A szervezés a Budapest Sportirodától megszokott magas színvonalon zajlott ezúttal is, nagyon sok frissítő volt az útvonal során is és a célban is. A befutócsomag sok édességet, innivalót, nassolnivalót rejtett, de emellett különböző kóstolókra is volt lehetőség. Számtalan rendező gondoskodott a biztonságunkról és a gördülékeny kiszolgálásunkról a nap folyamán, ami nem lehetett egyszerű feladat ekkora létszámnál. A gyönyörű, látnivalókban gazdag útvonalnak, népes tömegnek, az útvonalon a hangulatot fokozó remek zenészeknek és a rengeteg nézőnek, szurkolónak köszönhetően fantasztikus volt. Az útvonal számos pontjára kitelepült zenészek a legkülönbözőbb stílusú előadásokkal szórakoztattak minket. Nem azt éreztem, hogy futóversenyen vagyok, hanem inkább egy jó hangulatú városnézésre emlékeztetett. A futók ünnepe volt. Gazdag díjazásban részesültünk a célban, a tárgyjutalmakon kívül rengeteg frissítőt és kóstolót is kaptunk. A hangulat most is nagyon jó volt végig. Jó ilyenkor összefutni ismerősökkel is. Rohanó világunkban ez is egy alkalom a személyes találkozásra, a verseny előtt, után vagy akár közben is adódik egy kis lehetőség a személyes beszélgetésre. Számomra ez a verseny különleges, hiszen ez volt az első maratonom 13 évvel ezelőtt, illetve számos olyan helyen elhalad, amelyhez kellemes emlékeim fűződnek (más futóversenyek, koncertek, színházi előadások, Operabál). Nagyon sok versenyen részt vettem, de ez valami más számomra. Ez A VERSENY, amelyre természetesen jövőre ismét visszatérek.

Képek a versenyről: www.flickr.com/photos/133587976@N03/albums/72157659849108591